Mire feleszmélek már megint holnap van... a 2019-es évem konkrétan olyan, mintha meg se történt volna. Mintha lefeküdtem volna aludni a szokásos 6 órácskámra és mire felkeltek már 1 évvel később van. Pedig annyi minden jó történt abban az évben, vissza gondolva, felidézve az egyik legjobb és legtartalmasabb év volt, mégis jóformán meg sem történt. Valaki azt mondta nekem, hogy ezt azért érzem, mert csak rohanunk, dolgozunk-alszunk, dolgozunk-alszunk. Ami végtére nagyjából igaz is. A hétköznapokra. Hétvégente rendszerint kirándultunk, vagy csináltunk valamit, ami kirántott minket a mókuskerékből. Mégis...És lassan már ott tartok, hogy nem csak az időérzékemet vesztem el, de délutánra már olyan, mintha napokat folyamat dolgoznék..
Azt hiszem nem igazán tudom élvezni az adott pillanatot, mindig azt nézem mi a következő, mikor és nem a jelenben élek. Melóban azt várom mikor mehetek már haza (pedig szeretem a munkám), ha otthon vagyok akkor azt várom, mikor kell levinni a kutyát, vagy barátom mikor megy dolgozni, aztán ha ez is megtörtént gyorsan ezt meg azt meg kell csinálni, aztán azon kapom magam, hogy 6 óra pihenni nem pihentem, semmi olyat nem csináltam, amiben örömöm lelném, vagy legalább kikapcsolna. Időközi telefonozások vannak, az a szar szinte állandóan a kezemben van... este 6-kor pedig azon agonizálok, hogy a kutyát 1 óra múlva le kell vinni, utána fürdésre és vacsira mennyi időm lesz, hogy időben ágyba kerüljek.. Kész rémálom az egész..
Főleg akkor érzem ennek az egésznek a nyomásást, mikor a kutyával megyek egy kört és jövök is fel. Ő itthon vár rám egész nap, alig várja, hogy levigyem, aztán gyors szaladok is fel vele.. és azért a napi 24 órámból fél-fél órácskát igazán szánhatnék rá.
(Azt azért halkan megjegyzem ha van időm, akkor sem csinálok semmi olyat amiért nyavalyogni szoktam...)

Címkék: blog, gondolatok